Az MPE OCM ÁLOM-VÁR Bölcsőde Házirendje
A bölcsőde nyitvatartási ideje:
6.00–18.00
Étkezési időpontok:
Reggeli: 8³° – 9.00 óráig
Tízórai: 10.00 órakor
Ebéd: 11 45 -12. 15 óráig
Uzsonna: 15 -15³° óráig
1. A szülők, gondviselők segítségével a Bölcsőde a csoportok napirendjének kialakítását úgy határozza meg, hogy gyermekükkel legkésőbb 09 30 -ig megérkeznek a Bölcsődébe. Ha valamilyen oknál fogva később érkeznek, előre jelezzék azt gyermekük nevelőjének. Fontos, hogy étkezés közben lehetőség szerint ne zavarják a csoportot, mert a kisgyermeknevelők akkor nem tudnak megfelelően odafigyelni az érkező gyermekre.
2. A gyermekek hazaviteléről a nyitvatartási időn belül kell gondoskodni, ezért kérjük, hogy legkésőbb 17.45 óráig érjenek oda a Bölcsődébe a gyermekért.
3. A Bölcsődéből a gyermeket csak a szülő vagy az általa írásban meghatalmazott személy vihet el. 14 éven aluli gyermek e feladattal nem bízható meg, illetve a kisgyermeknevelő nem adhatja ki a gyermeket olyan személynek sem, aki ittas vagy más bódító hatású szer hatása alatt áll.
4. A szülő vagy az általa megbízott személy megérkezése után, ha a kisgyermeknevelő már „átadta” számára a gyermeket, a gyermek testi épségéért a gyermekért érkező személy a felelős.
5. A Bölcsőde átadójában mindenkinek van szekrénye, ahol a ruhák tárolhatók. Kérjük, itt csak a legszükségesebb dolgokat helyezzék el, mert a Bölcsődében hagyott, illetve a gyermeken lévő (pl. nyaklánc, karkötő, fülbevaló, egyéb a bölcsődei gondozáshoz nem szükséges) tárgyakért nem tudunk felelősséget vállalni. Az eldobható pelenkáról és a törlőkendőről a szülőnek kell gondoskodnia.
6. A Bölcsődébe kizárólag egészséges gyermek hozható. A közösség érdekében lázas (37,5 C és ennél magasabb hőmérsékletű) és/vagy antibiotikumot szedő, vagy fertőzésre gyanús gyermek nem látogathatja a Bölcsődét. A családban előforduló fertőző betegségről a Bölcsődét írásban, igazolható módon értesíteni kell.
7. Abban az esetben, ha a gyermek napközben megbetegszik a Bölcsődében, a kisgyermeknevelő értesíti a szülőket vagy a szülők által kijelölt hozzátartozót. Fontos, hogy ilyen esetben minél előbb (1-2 órán belül) gondoskodjanak a gyermek hazaviteléről. Fertőző betegség esetén a 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 38. §-ra hivatkozva az alábbi szabály betartása vonatkozik valamennyi ellátott gyermekre:
„Nem gondozható bölcsődei ellátást nyújtó intézményben, szolgáltatónál a fertőző beteg gyermek mindaddig, amíg a házi gyermekorvos vagy a háziorvos nem igazolja, hogy ez az állapot már nem áll fenn.” Amennyiben tehát fertőző megbetegedésben szenved a gyermek, kizárólag a fentiek szerinti orvosi igazolással jöhetnek a gyermekek a Bölcsődébe. Az értesítéshez feltétlenül szükséges a pontos lakcím és telefonszám, amelyeket az családi füzetbe kérünk beírni. Ha adatváltozás történik, (lakcím, telefonszám) haladéktalanul jelezzék az intézményvezető, illetve a kisgyermeknevelő felé az új elérhetőségüket.
8. Ha a szülő betegség vagy más ok miatt nem hozza gyermekét Bölcsődébe, kérjük a távolmaradás okát jelentse be a kisgyermeknevelőnek. A védőoltások megtörténtéről folyamatosan tájékoztassák a Bölcsődét.
9. Abban az esetben, ha a gyermek hiányzik, az étkezésért nem kell fizetni. Ezt azonban csak a következő gondozási naptól tudjuk érvényesíteni, abban az esetben, ha a hiányzás első napján 09:30 óráig jelzik, a másnapi (esetleges további) hiányzást. Hiányzás esetén az étkezést a szülő (törvényes képviselő) – a részére megállapított térítés ellenében – elviheti, a tálalókonyháról, aznap 12.30 óráig. Az elvitelkor a szülő aláírással köteles ezt igazolni. Az elvitelhez szükséges – mindenkori higiéniai előírásoknak megfelelő állapotban levő – felszerelésről (pl. ételhordó) való gondoskodás a szülő (törvényes képviselő) feladata.
10. A gyermek hiányzása esetén, ha a szülő nem jelzi a gyermek távollétét, illetve távollétének időtartamát, úgy másnaptól a gyermek étkezését lemondjuk, és ebben az esetben a gyermeket nem fogjuk tudni fogadni intézményünkben. Nagyon fontos, hogy ha a gyermek a távollétét követően újra Bölcsődébe jönne, ezt is minden esetben jelezzék előző gondozási nap 09:30 óráig, hogy biztosítva legyen a gyermek étkezése.
11. Megszűnik az ellátás,
– ha a gyermek a 3. életévét betöltötte és a bölcsődei gondozási-nevelési év végéhez ért.
– ha orvosi szakvélemény szerint a gyermek egészségi állapota miatt bölcsődében nem gondozható, ill. magatartása veszélyezteti a többi gyermek egészségét.
– ha a szülők nem dolgoznak, és férőhelyre munkába álló szülők jelentkeznek.
12. A gyermekük gyógyszer- és ételérzékenységéről feltétlenül tájékoztassák a Bölcsődét írásban, a szakorvosi kivizsgálás eredményét kérjük bemutatni. Az orvosi előírásoknak megfelelően vállaljuk a szükséges diéták megrendelését.
13. Családi füzetbe kisgyermeknevelőink havi, illetve negyedévi rendszerességgel tájékoztatást adnak a gyermekek fejlettségéről. Örömmel fogadjuk, ha a szülők is bejegyzéseikkel gazdagítják ismereteinket a gyermek egészségi állapotára, fejlődésére, vagy otthoni eseményekre vonatkozóan.
14. A Bölcsőde a délelőtti játékidőben lehetőséget biztosít a szülőknek, hogy betekintést nyerjenek a Bölcsőde szakmai munkájába, megismerjék nevelési célkitűzéseinket, a kisgyermeknevelőink által alkalmazott nevelési módszereket, és a gyermekek fejlettségéhez igazított kultúrhigiénés szokások elsajátításának eredményeit. Bízva abban, hogy nyitottságunk lehetővé teszi a partneri kapcsolat kialakítását a Bölcsőde és a családok között.
15. A személyi térítési díjat a fenntartó határozata szabályozza, amely magába foglalja az étkezésért és a gondozásért fizetendő térítési díjat, illetve a kedvezményezettek körét és mértékét. A határozatban foglalt díj mértékéről a szülőket írásban tájékoztatjuk. A bölcsődei gondozás esetén gondozási és étkezési díjmentesség illeti meg:
– a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek családját,
– a 3 vagy többgyermekes családok gyermekeit,
– a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekek családját.
Csak gondozási díjmentesség illeti meg:
– a védelembe vett gyermekek, illetve nevelőszülőnél elhelyezett gyermekek családját.
Csak étkezési díjmentesség illeti meg:
– azon családokat, ahol a családban nevelkedő testvér – függetlenül az életkorától –
tartósan beteg vagy fogyatékos;
– akiknek a családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a kötelező legkisebb munkabér személyi jövedelemadóval, munkavállalói, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal csökkentett, azaz nettó összegének a 130%-át.
A személyre szabott térítési díjról a szülők által benyújtott jövedelemnyilatkozat alapján tudunk döntést hozni, ezért szükséges azt a beszoktatás első napján leadni. Amennyiben az adatokban váltózás történik, 15 napon belül be kell jelenteni az intézményvezetőnél.
A térítési díj fizetés készpénz vagy átutalás formájában történik. Erről nyilatkozniuk kell a szülőknek a beiratkozás napján. A befizetést minden hónapban 15-éig kérjük teljesíteni.
16. Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy a Bölcsőde területén és annak 5 m-es körzetében tilos a dohányzás.
17. Egyéb – a gyermek ellátásával kapcsolatos – észrevételüket szívesen fogadjuk.
Panasz esetén forduljanak bizalommal a kisgyermeknevelőkhöz vagy az intézményvezetőhöz, illetve a Szülői Érdekképviseleti Fórumhoz. Amennyiben 15 napon belül nem kapnak értesítést a vizsgálat eredményéről, vagy ha a megtett intézkedéssel nem értenek egyet, az intézmény fenntartójához vagy a gyermekjogi képviselőhöz fordulhatnak jogorvoslatért.
Gyermeki jogok a Gyvt. értelmében:
6. § (1) A gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, jólétét biztosító saját családi környezetben történő nevelkedéshez.
(2) A gyermeknek joga van ahhoz, hogy segítséget kapjon a saját családjában történő
nevelkedéshez, személyiségének kibontakoztatásához, a fejlődését veszélyeztető helyzet elhárításához, a társadalomba való beilleszkedéséhez, valamint önálló életvitelének megteremtéséhez.
(3) A fogyatékos tartósan beteg gyermeknek joga van a fejlődését és személyisége kibontakozását segítő különleges eljáráshoz.
(4) A gyermeknek joga van ahhoz, hogy a fejlődésére ártalmas környezeti és társadalmi hatások, valamint az egészségére káros szerek ellen védelemben részesüljön.
(5) A gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással – fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal -, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez.
7. § (1) A gyermek szüleitől, vagy hozzátartozóitól csak saját érdekében, törvényben meghatározott esetekben és módon választható el. A gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani.
(2) A gyermeknek joga van – örökbefogadó családban vagy más, családot pótló ellátás formájában – a szülői vagy más hozzátartozói gondoskodást helyettesítő védelemhez.
(3) A gyermek helyettesítő védelme során tiszteletben kell tartani lelkiismereti és vallásszabadságát, továbbá figyelemmel kell lenni nemzetiségi, etnikai és kulturális hovatartozására.
(4) A gyermeknek joga van származása, vérszerinti családja megismeréséhez és a kapcsolattartáshoz.
(5) A gyermeknek joga van ahhoz, hogy mindkét szülőjével kapcsolatot tartson abban az esetben is, ha a szülők különböző államokban élnek.
10. § (2) A gyermek védelmét ellátó szervezetek házirendje – e törvényben meghatározott keretek között – a gyermek életkorához, egészségi állapotához, fejlettségi szintjéhez igazodva állapítja meg a gyermekek jogai gyakorlásának és kötelességei teljesítésének szabályait.
A gyermeki jogok védelme
11. § (1) A gyermeki jogok védelme minden olyan természetes és jogi személy kötelessége, aki a gyermek nevelésével, oktatásával, ellátásával, ügyeinek intézésével foglalkozik.
(2) A gyermek alkotmányos jogainak védelmét az állampolgári jogok országgyűlési biztosa (a továbbiakban: biztos) a maga sajátos eszközeivel segíti, és ennek során
a) a biztos feladata, hogy a gyermek alkotmányos jogait érintő – tudomására jutott –
visszaéléseket kivizsgálja, és orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményezzen,
b) a biztos az a) pontban megnevezett intézkedéseiről évente beszámol az országgyűlésnek.
Szülői jogok és kötelességek
12. § (1) A gyermek szülője jogosult és köteles arra, hogy gyermekét családban gondozza, nevelje és a gyermeke testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges feltételeket – különösen a lakhatást, étkezést, ruházattal való ellátást -, valamint az oktatásához és az egészségügyi ellátásához való hozzájutást biztosítsa.
(2) A gyermek szülője jogosult arra, hogy a gyermeke nevelését segítő ellátásokról tájékoztatást, neveléséhez segítséget kapjon.
(3) A gyermek szülője – ha törvény másként nem rendelkezik – jogosult és köteles gyermekét annak személyi és vagyoni ügyeiben képviselni.
(4) A gyermek szülője köteles
a) gyermekével együttműködni, és emberi méltóságát tiszteletben tartani,
b) gyermeke jogainak érvényesítése érdekében a szükséges intézkedéseket megtenni,
c) a gyermeke ellátásában közreműködő személyekkel és szervekkel, továbbá a hatóságokkal együttműködni.
A jogosultak érdekvédelme
A Gyvt. 35. § (1) bekezdése értelmében az intézmény fenntartója meghatározza az ellátásban részesülők érdekvédelmét szolgáló érdekképviseleti fórum megalakításának és működésének szabályait.
Az érdekképviseleti fórum szavazati jogú választott tagjai:
- az ellátásban részesülő gyermek szülei vagy más törvényes képviselői,
- az intézmény dolgozóinak képviselői,
- az intézményt fenntartó képviselői.
Az érdekképviseleti fórum:
- megvizsgálja az elé terjesztett panaszokat,
- dönt hatáskörébe tartozó ügyekben,
- intézkedést kezdeményez a fenntartónál, az intézmény ellenőrzését ellátó hatóságnál illetve más hatáskörrel rendelkező szervvel,
- véleményt nyilvánít az intézmény vezetőjénél a gyermeket érintő ügyekben,
- javaslatot tehet az intézmény alaptevékenységével összhangban végzett szolgáltatások tervezéséről, működéséről, ebből származó bevételének felhasználásáról,
egyetértési jogot gyakorol a házirend jóváhagyásánál.
A Házirend betartását köszönjük!